Ismét megpróbálkoznának a szakszervezetek a vasárnapi nyitva tartás korlátozásával
Nem boltzárról van szó, azt szeretnék, ha rövidebb ideig lennének nyitva.
Nem boltzárról van szó, azt szeretnék, ha rövidebb ideig lennének nyitva.
Fogalmazzon meg olyan ajánlást a budapesti kereskedelmi vállalatoknak, amelyben a vasárnapi nyitvatartás korlátozását kezdeményezi – erre kéri a főpolgármestert a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete.
Nem gazdaságos késő estig működtetni sok üzletet, a cégek azt kérik, hogy állapodjanak meg rövidebb vasárnapi nyitvatartásról.
Nem véletlen, hogy a kisboltosok közül sokan visszasírják a boltzárat, a nagyobb üzletek, például a Lidl, a Tesco vagy az IKEA pedig többféle módszerrel igyekszik csökkenteni a pótlékokat.
Két órával korábban fognak zárni az IKEA-áruházak.
A Magyar Idők szerint Palkovics László tárgyalóasztalhoz ül a jogszabály visszaállításáért lobbizó Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével.
Luigi Di Maio miniszterelnök-helyettes szerint vissza kell állítani a vasárnapi boltzárat.
A súlyos munkaerőhiányra igyekezett felhívni a figyelmet az egyik kereskedelmi szakszervezet, amely megoldásként a vasárnapi zárvatartás újbóli bevezetését vetette fel. A helyzet feszült az ágazatban még úgy is, hogy a tavalyi sztrájkok megismétlődésével egyelőre nem kell számolni.
A nemzeti dohányboltok létrehozása, az online pénztárgéprendszer kialakítása, valamint a 2015 márciusában bevezetett (majd visszavont) vasárnapi nyitvatartás tilalma is "segített" hazavágni a szektort. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) héten közzétett tanulmánya szerint az igazi vesztesek a kisebb üzletek voltak.
A miniszter ennek ellenére azt nem zárta ki, hogy egyes képviselők előálljanak ezzel kapcsolatban kezdeményezésekkel.
A Spar forgalma nagyon közel van a vasárnapi nyitvatartás tilalmáról szóló törvény bevezetése előtti időszakéhoz, és más láncoknál is hasonló folyamatokról számoltak be – írja a szerdai Magyar Nemzet.
A kiskereskedelemben dolgozók vélhetően nem tapsoltak a vasárnapi zárva tartás eltörléséhez. A vasárnapi bérpótlékra éppen csak azok nem jogosultak, akik rendszeresen dolgoznak hétvégén is. Nagyon úgy fest ugyanis, hogy pont ők nem kapnak egy petákkal sem többet azért, mert vasárnap dolgozniuk kell. A vasárnapi boltzárral együtt ugrott a 100 százalékos bérpótlék is, amely az addig engedélyezett öt, rendkívüli vasárnapra járt, most, hogy bárki kinyithat, a kereskedelemben vasárnap dolgozni már nem számít kivételesnek.
Az MGYOSZ szerint egyértelmű a szabályozás, 50 százalékos bérpótlékot kell fizetni a vasárnap dolgozóknak.
A Decathlon is kinyit vasárnap. Erre jutottak a sportáruház-lánc munkatársai és vásárlói.
Bizonyára megtaláljuk valamelyik Internacionálé határozatai között a vasárnapi zárvatartásra vonatkozót, sőt ha jobban utánanézünk, esetleg a kormányközeli pénzemberek és erénycsőszök helyzetbehozásáról szólót is. Ám ettől függetlenül bármilyen világnézetű ember örülhet a boltzár eltörlésének. Válasz TGM-nek.